Iskolaügy – sokadszor

Gondolkozom…

ÚJRA hallom…meg kell változtatni a szakképzési rendszert…

Tényleg? Riadó! Ébresztő!

Most? Délután négykor? Nem késő egy kicsit?

Emberek…Mi lenne, ha nem mindent utólag – és nagyon lassan – változtatnánk meg? Ráadásul “csak” visszafelé kellene. Mármint változtatni. Mert eredményesebb VOLT.

És mi lenne, ha eleve jól csinálnánk meg? Oké, értem én – és elhiszem – a jó szándékot. De ha esetleg…mondom esetleg…megkérdeznénk azokat az embereket, akik részt vesznek benne ( gyerekeket, tanárokat ). Mondjátok meg, mi az, ami működik – és mi nem tökéletes. Vagy: mit javasoltok? Ti, akik csináljátok ( benne vagytok ). Hiú ábránd. Mert ez sok mindent feltételez. Bizalmat – többek között. A másik tiszteltét. Odafigyelést. Együttműködési hajlandóságot. És sok olyan “értéktelen” tulajdonságot, ami nélkül nem lehet ( nem érdemes ) élni. Oké, lehet…bizonyítja ezt az elmúlt néhány év az oktatásszervezésben.

Tényleg utálom mondani – mert nagyképűen hangzik – de én ezt előre megmondtam. Mármint azt, hogy baj lesz a szakképzéssel. Én szóltam. Sok évvel ezelőtt. De az én hangom kevés ( pedig van ám ). Csak egy rádió műsorig ért el. Tehát van bizonyítékom. (Archivált.)

A legnagyobb problémám az, hogy minden, ami az oktatásban történik VISSZAVONHATATLAN és az eredményei – bocsánat: következményei – A JÖVŐBEN CSÚCSOSODNAK KI. És még valami “apróság” életeket tolnak el. Végleg.

Itt nincs : sorry…kezdjük újra. Azt szoktam mondani hogy ez nem olyan, mintha gyártottunk volna ötezer ferde fülű bögrét….( Ami talán ettől még használható is lehetne.) 

Ami az iskola körül történik…Hát kérem szépen: Kiss Laci már soha nem lesz iskolás korú. Nem fog nekünk visszaülni az iskolapadba, hogy most a “megjavított” rendszerben végre (! ) megtanulja a szakmát. Nem, nem. Ez a hajó már elment. Lacinak…és sok ezer fiatalnak, aki – pechjére – ekkor volt ebben az életkorban. Hát…tényleg peches, mert még azt is megkapja ( most ), hogy alkalmatlan a munkára.

Nincsen utánpótlás a szakmákban. Tényleg? Miért? 

Saját példa. A fiam karosszéria-lakatosnak tanult ( érettségi után ). 

“Gyártottak” sok ördöglakatot ( ahhoz csak drót kell és az még volt ), hurcolták a padokat…mert úgyis ráérnek…és – figyelem ! – lambériázták a folyosót. Hát értem én. Ez szorosan összefügg a fémmunkával. 

Egyszerűen a rendszer ( nem az oktató !) nem alakított ki megfelelő műhelyeket, felszereltséget. Ja, tényleg…honnan tudták volna ők – ott fenn ( de nem isteni magasságokra gondolok ), hogy a szakmát csak gyakorlatban lehet elsajátítani. Vagy valamennyire megismerni. Ők ( ott fenn ) ilyet még nem láttak. De ettől még ők a szakértők. A sok tudományos titulus eredményeképpen.

Most már nagyon sajnálom, hogy akkoriban nem voltam aktívabb – ezeknek a fiataloknak az érdekében.

Mert AZ AZ IDŐ NEM JÖN VISSZA. ŐK MÁR FELNŐTTEK.

És “fönn”még mindig csak gondolkoznak ( talán nem kellene annyit).  Tervezik hogy majd hogy legyen…MIKOR? És addig álljanak meg a gyerekek a “növésben” ?  Vagy mi legyen?

Szóval: Ne szórakozzunk az oktatással…és ne nagyon halogassunk, kérem…mert nemzedékek kárára tesszük.

És amúgy se könnyű ma fiatalnak lenni.

Az általános iskolai történések szintén megérnek egy misét. Sőt többet…

De erről legközelebb.